Még a télen, a Galliano-Carter koncertről kifele jövet megállított Farkas Robi. Asszem a teljes bandával volt. „Te Gábor, én annyiszor gondoltam rád, muzsikáljunk már együtt valamikor, meg is mondom, mikor, a Budapest Bár tízedik születésnapi koncertjén, itt a MOM-ban, fú, de jó lenne, nem igaz, és írhatnál erre valamit, ami olyan sanzonos, vagy kuplés, vagy rockos, vagy tudod mit, amilyet te gondolsz, na, mit szólnál ehhez? Te, és ugye jó neked a november tizenhárom, no és akkor összejövünk, megnézzük a dalt, muzsikálunk kicsit, na, mit szólsz? Te még úgyse írtál cigányzenekarra, ja és tudod, a Kiss Tibi is ír majd erre a lemezre, tudod, kiadunk egy tízedik szülinapi lemezt, arra nagyon kéne ez a dal, és akkor el is játszod velünk, hát ez tök jó lenne Gábor, na, mit mondasz? A többiek is nagyon örülnének, fú, hát ez tök jó lesz, mikor hívjalak, úgy örülök, hogy összefutottunk, pont erről beszélgettünk egyik nap, hát komolyan, ez nem lehet véletlen, nem igaz Gábor? Hát még ilyet. Nem?”
Összeölelkeztünk, hazamentem.
Elővettem a Sláger-t, Petri György versét, és hozzáképzeltem a Bár hangzását, elszöszöltem vagy hajnalig. Már azt hittem, kész is vagyok, mikor a Petri-vers utolsó szavának utolsó szótagja elkezdett forogni: loksi, loksi, loksi… És megszólalt az Embertelen dal, amolyan kuplésan, sanzonosan, vagy ahogy hívjuk.
A felvétel olyan volt, mint egy időutazás. A Quimby stúdiójában hangulati tetőfok, mindenki a fedélzeten, nyomjuk az alapot, semmi taktjel, Frenk a Django gitárral olyan tempót hoz, hogy csíkot húz, mi meg Ricsivel gyerünk utána, vége. Egyetlen egyszer játszottuk el, az lesz a lemezen. Kimegyünk, meg vagyunk dicsérve. Mindenki egyszerre beszél, Vasti a keverőnél megpróbálja elindítani a dalt, de nincs esély, Gyuri mondja, mit fog herflizni, aztán be is megy, énekel is, Frenk is, Robi mondja, hát ez tök jó volt gyerekek, Tibi mondja, kinek mit kéne énekelni, hát, ha ekkora füst van, én meggyújtok egy szivart.
Aztán lassan mindenki bemegy, hogy eljátssza a magáét. Misi kezdi, finom kis visszafogott cimbalom, Karcsi beharmonikáz egy motívumot a vers alá, annyira szép, Dóri megjön, énekel, még szebb, fél éjszaka hallgatgatjuk, ki mit csinált. Robi hegedül, a végére a vezér.
Másnap, mire kiérek, Lovi már énekelt is egyet, erre nem is számítottam, Tibi megint előkerül, odamorogja minden sor végére, hogy embertelen, aztán eltűnik, megjön Juci a varázsló, ő is énekel. Huh.
Éjszaka Vastival ketten rakosgatjuk össze a dalt, minden énekes külön kis világot hagy a felvételen, végül is fél négy felé majdnem készen otthagyjuk.
Innentől meséljen valaki más.
Ölelés,
Presser Gábor