Hatalmas gratuláció Ferenczi Gyurinak, aki megosztotta a hírt, hogy a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) őt választotta az Év zenészének 2020-ban. Gyuri csodálatos zenész és büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Bár csapatát is erősíti. Azért szerencsére történnek jó dolgok is velünk az idén.
Idén is átadásra kerültek a Hanosz “Öröm a Zene” díjai. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is 10. kategóriában díjazott a szövetség, elsősorban zeneipari háttérembereket.
“A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált.”
(Forrás: https://magyarnemzet.hu/eletstilus/atadta-a-hangszeresek-orszagos-szovetsege-az-orom-a-zene-dijakat-8807720/)
A Szövetség célként tűzte ki, a hazai zenei élet megreformálását, a zeneoktatás, a hangtechnikai szakképzés és a tehetséggondozást. Kiemelkedően fontosnak tartja a hazai és nemzetközi zenei szervezetekkel való hatékony együttműködést, és az iparág szereplőinek folyamatos kommunikációját.
A kétnapos rendezvény az A38-as hajón zajlott, aminek fő attrakciója maga a díjátadó volt. A Szövetség a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket ismerte el. Szívünknek igen kedves, hogy “Az év zenésze” a Budapest Bár énekese és a szájharmónika nagymestere, Ferenczi György lett. Még egyszer, szívből gratulálunk Gyuri!