Kinyitom a számat és kijön a hang. Ilyen egyszerű ez. A kezemmel ugyanígy dolgozom. Megfogok egy tárgyat, egy kacatot, és abból születik valami. Egy kép, egy lámpa, egy bútor – bár ezeket csak magamnak csinálom. Ez az életem. Hangokat, színeket, formákat, gondolatokat rakosgatok össze, vagy egy halott dolgoknak adok új életet. Legutóbb egy harmóniumot vettem húszezer forintért, amiből egy sokfunkciós bútor lett. Térelválasztó az otthonomba.
Az élet egyéb területein nincs szükségem térelválasztókra, bátran utazom a villamoson, szabad vagyok minden helyzetben. A Budapest Bárban is. Ha ez nem így lenne, már rég nem lennék itt. Ez nem egy klasszikus felállás, a bandákra általában az a jellemző, hogy mindenhova együtt mennek, együtt élnek és együtt is halnak meg. Itt nem kell meghalni. És ez nagyon sokat számít. Nekünk is az a dolgunk, hogy együtt muzsikáljunk egy adott helyszínen, de itt van választási lehetőség, dönthetünk egy-egy dátummal kapcsolatban, szabadon ki-be járkálhatunk, semmilyen kényszer nincs.
És ettől szoros ez az egész kötelék. Én ott nem maradok, ahol az emberi kapcsolatok nem erősek. Azért vagyok itt, mert bárkivel jó, mindegy, kivel állok meg beszélgetni, Gyurival, Andrissal vagy Frenkkel. Bármikor lelket cserélünk, eszmét cserélünk. Arra nincs is szükség, hogy kettesben bárkivel elmenjünk sörözni – inkább jellemző, hogy egymást zenei projektekre hívjuk. Gáncs Andi, a menedzserünk nem köt minket remegve, hiszen ez a közösség pont azon az alapon működik, hogy ő maga is más formációk kulcsfiguráit gyűjtötte egybe. Tíz év alatt nem volt konfliktus. És így megyünk 2018-ba.
BÚÉK!